in

Mosogass okosan!

A mosogatás egy kellemetlen feladat, nem akad túl sok rajongója, azonban kikerülhetetlen, ha nem szeretnénk állandóan új edényeket vásárolni. Sok időt és energiát igényel, ezért a technológiai fejlődésnek köszönhetően ma már léteznek mosogatógépek, hogy megspórolják nekünk a fáradságot. Azonban a vélemények nagyon megoszlanak arról, hogy a kézi vagy a gépi mosogatás a takarékosabb illetve környezetkímélőbb.

Kézzel vagy géppel mosogassunk?

Mivel ennyire vitatott ez a téma, sokan utánaszámoltak, hogy melyik a takarékosabb. Egyesek szerint a mosogatógép rengeteg vizet és áramot használ el, míg mások arra panaszkodnak, hogy a kézi mosogatás rengeteg időbe kerül és kényelmetlen. Meglepő módon a kézi mosogatás igényel több vizet, főleg, ha az folyóvíznél történik; ebben az esetben a többszörösét is elhasználjuk annak a vízmennyiségnek, amit a gép vesz igénybe egy mosogatáshoz. A mosogatógép legnagyobb hátránya pedig az – ellentétben a közhiedelemmel, mely szerint drága és az ára nem térül meg –, hogy nagy edényeket nem lehet benne elmosni, valamint a rászáradt, makacs ételmaradékokkal nem tud mit kezdeni. Arról nem beszélve, hogy csupán a nagy fős családoknak éri meg használni, hiszen érdemes megvárni, amíg összegyűlik annyi mosatlan, hogy a gép tele legyen. Azt kell tehát mérlegelni, hogy mi számunkra a fontosabb: az idővel vagy a vízzel való spórolás.

Mosogatási tippek

Ha nem szeretnénk beruházni egy mosogatógépre, akkor érdemes figyelembe venni az alábbi kézi mosogatáshoz ajánlott tippeket:

  • Ne várjuk meg, amíg összegyűlik egy mosatlanhegy a konyhában és rászárad minden maradék az edényekre. Ha frissen elmossuk, vagy legalább beáztatjuk a piszkos edényeket, sok fáradtságtól és vízpazarlástól kíméljük meg magunkat.
  • Szereljünk a csapra perlátort, amely 85%-kal takarékosabb vízfogyasztást eredményez.
  • Ne mosogassunk folyóvízzel. Legalább addig ne, amíg átmosunk minden edényt mosószerrel. Bőven elég öblítésnél megengedni a csapot. Így rengeteg vizet spórolhatunk.
  • Használjunk környezetbarát öko mosószert. Így nem csak környezetünkben lévő élővizeinket kíméljük meg a fölösleges szennyezéstől, hanem saját egészségünket is megóvjuk általa.

Ha pedig a gépi mosogatást választjuk, akkor érdemes takarékos programban használni azt és megvárni, amíg összegyűlik annyi mosatlan, hogy tele legyen, de ne túltömve. Használhatunk környezetbarát mosogatótablettát vagy akár házi készítésűt is, citromsavból és szódabikarbónából. Nem is annyira a mosogatási módszer tehát a mérvadó, hanem az, hogy okosan, takarékosan, környezetkímélően alkalmazzuk azt.

A környezetkímélő elektromos autó

Szelektív hulladékgyűjtés otthon