Sajnos időnként szembesülnünk kell vele, hogy a lakásunkban nem csak mi, emberek és az általunk kedvelt állatok élnek, hanem olyan élőlények is, akikkel nem szándékosan osztjuk meg a közös teret. Ilyenek azok a rovarok, amelyek alattomos módon tudnak időnként elszaporodni a lakásainkban és a házainkban.
Még akkor is, ha körültekintően járunk el, rendszeresen takarítunk, és igen, családi házban is előfordulnak, nem csak panelban. Hiszen elég, ha egy használt bútort veszünk, melyben már előzőleg beleköltöztek az ágyi poloskák, vagy egy olyan szállodai szobában szálltunk meg, amelyben éltek csótányok, és a nyitva hagyott utazótáskában leletek menedéket, mígnem a mi otthonunkat pécézték ki új lakásuknak.
Sajnos, vannak ilyen szerencsétlen esetek, és ez nem a mi hibánkból történik, éppen ezért szégyent sem kell éreznünk miatta. Sőt, ez a legrosszabb, amit tehetünk! Igenis beszélnünk kell róla, és amint lehet, ki kell irtanunk őket! Ebben az esetben az elhallgatás és a késlekedés egy sokkal rosszabb eredményt hozhat, vagyis azt, hogy az ágyi poloskák, csótányok elszaporodnak, és az ágyi poloskák még meg is keseríthetik az életünket.
Az ágyi poloska csípése ugyanis igen fájdalmas és viszkető, és kínok kínját élhetjük át nap mint nap, ha velük vagyunk kénytelenek osztozni az ágyunkon.
Ne késlekedjünk hát, energiát és időt spórolunk, ha mielőbb ágyi poloska irtást kérünk erre szakosodott cégtől. Az ágyi poloskákról egyébként kimerítő tájékoztatást olvashatunk az Abatox Kft. oldalán.