in

Új elektromos autóbuszt teszteltek a forgalomban Budapesten

MTI

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szolgáltatója, a VT-Arriva Kft. zéró károsanyag-kibocsátású elektromos autóbuszt tesztelt a fővárosi forgalomban.

Az autóbusz szeptemberi bemutatásán Borsi Dávid, a BKK szóvivője elmondta, hogy a MAN Lion’s City E típusú jármű intenzív közösségi közlekedésben történő tesztelésére sok európai nagyvárost megelőzve kerül sor.

Hangsúlyozta, hogy a klímastratégiához igazodva a cél az, hogy a budapestiek mind többször vehessenek igénybe olyan közlekedési eszközöket, melyek károsanyag kibocsátás nélkül üzemelnek. A BKK számára elsődleges a környezetkímélő közlekedési alternatívák bevezetése.

MTI

A Fővárosi Közgyűlés 2019-ben fogadta el a budapesti mobilitási tervet, melynek egyik fő célkitűzése a környezetbarát közlekedés előmozdítása. Ennek keretében történik meg a kerékpáros infrastruktúra fejlesztése, az európai mobilitási héthez kapcsolódó programok szervezése és az azokban való részvétel.

A kizárólag elektromos hajtású járművek városi környezetben való tesztelésének első fázisa a most 2 napos tesztelésen átesett autóbusz, ami nagy lépést jelenthet a főváros jövője érdekében.

Borsi Dávid azt is elmondta, hogy az e-buszok tesztelését a későbbiekben is folytatni fogják. Több, kizárólag árammal működő autóbuszt terveznek a forgalomban kipróbálni, hiszen céljuk, hogy minél több ilyen jármű gyarapítsa a flottát.

Dorgai Balázs, a MAN termékmenedzsere ismertette az autóbusz műszaki adatait is. A jármű 90 utas szállítására alkalmas, 29 ülőhelllyel rendelkezik, egy 240 kw teljesítményű elektromotor hajtja, mely a 480 kilowattóra összteljesítményű NMC-cellás lítiumion akkumulátor csomagból kapja az energiát. Egy feltöltéssel 200-270 km-t képes megtenni.

Forrás: MTI

Cégalapítás Németországban – profi segítséggel lényegesen könnyebb!

Az Európai Bizottság bemutatta az új éghajlatvédelmi stratégiáját