Innovatív ötletek az ételpazarlás megfékezésére

 

Az utóbbi időben az ételpazarlás akkora méreteket kezdett ölteni, hogy a problémára egyre több helyen felfigyelnek és próbálnak tenni ellene. Szakemberek kiszámolták, hogy az az étel- és élelmiszermennyiség, amit kidobunk, mielőtt még megromlana, elegendő lenne ahhoz, hogy a világ összes éhezője jól lakjon. Azon kívül, hogy az ételpazarlás tömeges pénzkidobást jelent, a környezet számára is ártalmas és energiapazarlással jár. Hiszen az értékes földműveléssel és állattenyésztéssel járó munka mind kárbamegy a kidobott étellel együtt.

Norvégia a szavatossági idő ellen küzd

Norvégiából indul az a kezdeményezés, miszerint meg kéne szüntetni, vagy legalábbis újra kéne fogalmazni a termékeken szereplő szavatossági idő jelzését. A legtöbb kidobott élelmiszer a szavatossági idő jelzésének helytelen értelmezésének eredménye, hiszen sokan úgy gondolják, hogy ha lejár a szavatosság, akkor a termék mehet a kukába. Pedig vannak olyan termékek, amelyek még hetekkel vagy hónapokkal azután is fogyaszthatóak, hogy lejárt a szavatossági idejük.

Miután erre felhívták a figyelmet, Norvégiában már rengeteg terméken egy újfajta szavatossági jelzés található, ami arra hívja fel a fogyasztók figyelmét, hogy hagyatkozzanak saját orrukra és maguk vizsgálják meg az élelmiszerek szavatosságát, mielőtt kidobnák a kukába. Az új fajta jelzésnek akkora sikere van Norvégiában, hogy máris sokat csökkent az élelmiszerpazarlás mértéke, a vásárlók tudatosabbak lettek és ráadásul nőtt az eladások száma is.

Dániában ételmentő gyermekeket nevelnek

Dániában már az óvodában közös program az olyan élelmiszerek felhasználásával történő főzés, ami a boltokban feleslegessé válik és a szemetesben kötne ki. Egy-egy görbe répa vagy foltos alma még nem azt jelenti, hogy az nem jó, és ezt a gyerekek játékos formában, közösségépítő közös főzések alkalmával tanulják meg és adják tovább otthon.

Szintén Dániából ered egy olyan ingyenesen letölthető telefonos alkalmazás, ami az ételek megmentését és a hasak megtöltését célozza meg. A „Too Good to Go” nevű applikációt több mint ötezer gasztronómiai vállalat és több millió felhasználó használja előszeretettel. Arról van szó, hogy az éttermek, pékségek, üzletek röviddel zárás előtt az eredeti árukhoz képest sokkal kevesebbért árulják a megmaradt ételeiket. Az alkalmazáson keresztül a felhasználók árakról, menükről és helyekről tájékozódhatnak. Így az étel nem is kerül a kukába és még pénzt is lehet nyerni, illetve spórolni rajta.

Vélemény, hozzászólás?